Monday, October 6

Nicholas Kirkwood

HA: Idén nem is domborított akkorát, mint amit vártunk tőle, de nekem akkor is őrült nagy kedvencem.

Noorinál: http://noori.blog.hu/index.php?s=nicholas+kirkwood&sentence=OR

Persze nem csak szerény személyem rajongója, hanem Európától egészen az USA-ig elég terjedelmes a lista.




Hölgy ismerősei első kézből jutnak hozzá - nyilván - és az egyik egy Galliano magassarkút áldozott fel, az ő tervezéséért cserébe. Elmondása szerint a Gallianót nem tartotta az igazinak, a szülinapi partijára. (Ez már igen, Mr. Kirkwood)


Szinte véletlenek sorozata, hogy ezzel foglalkozik. A forma és a tervezés érdekelte mindig, de nem volt egyértelmű a lábbelik kreálása. Barátainak a többsége ruhatervezőnek készült (és az is lett), de Kirkwood nem akart ehhez a csoporthoz, ilyen szinten csatlakozni. Nem szerette volna a divat körforgásába belevetni magát. Ehelyett inkább - 18 éves korától - Philip Tracey mellett dolgozott és szabadidejében (otthon), saját kezűleg készítette el megálmodott cipőit. Ezek nem kommersz kreációk, hanem vizuálisan roppant csábítóak és egyediek. Nem a hordhatóságon volt a hangsúly. Mint ahogy 2005-ös első kollekciójának debütálásán sem. Egyik sem volt eladó, de a kultusz sztár világban, óriási sikert aratott. Meg is kapta a Conde Nast Footwear Energind Talent díjat.

Tanulmányok:


  • St Martins
  • Cardwainers College























Jellemzői:

  • erőteljes vonalak
  • sötét tónusok (kissé misztikus)
  • agresszív, de mindenképpen nőies (bájnak még egy szikrája se fedezhető fel)
  • elmúlt korok idézése, mégis a modernnek is kellően behódolva
  • legkülönfélébb anyagok használata (akár még csont is)
  • némi rock'n roll

Divatházak, akik felkérték:

  • Chloe
  • Philip Lim
  • Rodarte

6 comments:

  1. Anonymous2:55 pm CEST

    a tanulmányok képsorból az első és az utolsó valami állati! :)

    ReplyDelete
  2. Szerintem nagyon jó az idei A/W kollekciója! :)

    Bírod a srácot, amúgy?

    ReplyDelete
  3. Anonymous4:24 pm CEST

    nagyon nem ismerem, de a látottak alapján elég jó

    ReplyDelete
  4. Anonymous6:52 pm CEST

    A tanulmányok sorból mind a 4 jöhetne:-)

    ReplyDelete
  5. Tehetséges, látszik a munkáin. Határozott vonalvezetés, egyedi kreációk, semmi túlzás vagy sallang.
    Roberto Cavalli kérhetne tanácsot!!!!!!

    ReplyDelete

Share some love leave a comment!

Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ