Saturday, October 18

bric-a-brac?

A kesztyű története



Az ókorban használt kesztyű olyan volt, mint a mai egyujjas kesztyű, és azt a görögök és rómaiak szinte kizárólag munkakesztyűként használták. Homérosz (i. e. VIII. század) az Odüsszeiában, Hérodotosz (i. e. V. század) nagy történeti művében, Plinius (I. század) leveleiben tesz említést kesztyűről. Az egyiptomiaknál ékszer gyanánt szolgált, amint azt a Tutanhamon fáraó (i. e. XIV. század) sírjában talált kesztyű bizonyítja. Az VII. században aztán már megjelent a nyugat-európai királyi udvarokban és a főpapi ornátus tartozékaként, s így a hatalom, a méltóság és a gazdagság jelképe volt. A kesztyű a X.–XI. században kezdett szélesebb körben elterjedni. Ebben a korban az angol és spanyol uralkodók gazdagon díszített selyem- és bőrkesztyűket viseltek. A XIII. században már nők is viseltek finom lenvászonból vagy selyemszövetből készült, könyékig érő kesztyűt. I. Erzsébet angol királynő (1533–1603) hímzett, ékszerekkel díszített kesztyűben jelent meg. A középkorban különösen nagy jelentősége volt a kesztyűknek: az uralkodók kesztyűátadásával hatalmat és rangot is adományozhattak. Ha pl. a szász uralkodó egy városnak vásártartási jogot adott, azt azzal erősítette meg, hogy a városnak egy kesztyűt küldött. A XV. században a lovagi tornán részt vevők és a hadba vonulók nehéz lemezekből készült páncélt viseltek, aminek tartozéka volt a bőrrel bélelt, finoman kidolgozott lemezkesztyű. Ugyanakkor a frank uralkodók udvarában már megjelentek a csipkével díszített kesztyűk is. A reneszánsz korban a kesztyű a jólöltözöttség nélkülözhetetlen kelléke volt. Bár már a XII. században viseltek a főpapok egy darabból, varrás nélkül készült, horgolt, gyönggyel és drágakövekkel ékesített kesztyűket, a kötött kesztyű a XV.és XVI. század fordulóján jelent meg Hollandiában és Spanyolországban. A XVI. században aztán teljesen általánossá vált a kesztyűviselet és ettől kezdve teljesen a divatváltozások hatása alá került. A XIX. század 40-es éveiben vezették be a kesztyűk egységes mértékrend szerinti gyártását.
A finom textilanyagból készült kesztyűk mellett a bőrkesztyűk játszottak fontos szerepet. Ezeket báránybőrből, kecske- és gidabőrből és a vadászatokon elejtett más vadak (szarvas, őz, nyúl) bőréből készítették. A kesztyűkészítés csak a XI.–XII. században vált a nyugat-európai országokban mesterséggé és törvényekkel védett, szervezett iparrá. A bőrök kidolgozását, a kesztyűk készítését szakmai titokként kezelték, a mesterségbeli fogások apáról fiúra szálltak. A XV. században a kesztyűs mesterek egyben szíj- és szerszámkészítők is voltak, de szabtak és varrtak bőrmellényt és bőrnadrágot is. A kesztyűkészítés elsősorban azokban az országokban erősödött meg és fejlődött gyáriparrá, ahol megfelelő minőségű és mennyiségű bőr állt rendelkezésre.

Spanyolország

Kezdetben a legszebbek a spanyol kesztyűk voltak. A spanyol kesztyűsök igen finom, illatosított kesztyűikkel már a XIV.–XV. században jó hírnevet szereztek. (Az illatosítással a bőrkesztyűk kellemetlen szagát igyekeztek semlegesíteni.) A spanyol kesztyű luxuscikknek számított, így elsősorban a királyi udvarokban és a főurak körében terjedt el.

Franciaország

A XVII. században a legszervezettebb és legtöbb munkást foglalkoztató kesztyűipara Franciaországnak volt (Párizs, Grenoble, Millau, Saint-Junien, Chaumont, Niort). A bőrök kidolgozása és a kesztyűk szabása, varrása kézművesmunka volt, amit nagyon egyszerű szerszámokkal végeztek. A nagyüzemi kesztyűgyártás lehetőségét a grenoble-i Xavier Jouvin teremtette meg, aki több ezer kézről vett méretek alapján 32 nagyságot állapított meg és ezekhez 1834-ben elkészítette a kesztyű formájának megfelelő kivágókéseket, az ún. kalibereket. Találmánya a XIX. század közepétől egész Európában elterjedt. A kesztyű varrása is termelékenyebbé vált, amikor 1867-ben elkészült az első kesztyűvarrógép.

Németország

Németországban már a X. szárazdban megemlékeztek kesztyűkészítőkről, de a fellendülést ebben az iparágban a XVII. század hozta, amikor a Franciaországból kiűzött hugenották áttelepültek Németországba (1685). A legfontosabb kesztyűkészítő központ Halléban alakult ki.

Skócia, Írország, Anglia

A skót kesztyűkészítők önálló szervezete már 1454-ben saját címert kapott. Perth kesztyűsmesterei messze földön híresek voltak, de 1836-ban meghalt az utolsó mester is, ezzel megszűnt Skócia kesztyűipara. Írosrszág különlegesen finom báránybőr kesztyűiről volt nevezetes. Angliában Worcester volt a kesztyűgyártás központja. A londoni kesztyűsök céhét 1501-ben jegyezték be

Csehország

A cseh kesztyűsökről már a XII.–XIII. században említést tesznek különböző okiratok. A XVII. században Prágába is eljutottak a francia kesztyűsmesterek, akiktől a csehek is megtanulták ezt a mesterséget. Prága mellett a Cseh-Érchegység városaiban is meghonosodott ez az iparág.

Olaszország


Az olasz kesztyűipar viszonylag rövid idő alatt fejlődött nagyiparrá, mert a finom kesztyűk gyártásához szükséges báránybőrök itt nagy mennyiségben álltak rendelkezésre. Nápoly, Milánó és Torino lett a kesztyűgyártás központja. Az olasz kesztyűk minőségükben és kivitelükben egyaránt méltó versenytársai voltak a nagyhírű spanyol kesztyűknek.

USA

Az USA-ban 1760-ban telepedett meg egy skót kesztyűkészítő, aki durva munkakesztyűket készített az ottani telepeseknek. Ebből a tevékenységből nőtt ki a New York állambeli Gloversville (glover angolul kesztyűst jelent), amely a XIX. század közepére már jelentős kesztyűgyártó központ lett.
forrás: wikipédia

Egy kis saját bőrkesztyű gyűjtemény...zara, pap kesztyű, H&M, promod


...és a nyáron vásárolt (ebay) Chanelem.


13 comments:

  1. Anonymous12:47 pm CEST

    A chanel megy a türkiszkék tatyódhoz vagy az műr túl sok??? :-)

    ReplyDelete
  2. Jaj, micsoda alapos bejegyzés. Imádom! :-)
    Mangoban van kötött könyékig érő kesztyű, de nincsenek maguknál 12 e-t kérnek érte. vagy ez normális? asszem mohair is van benne. Szép. Szürke. Kell nekem egy olyan! :-D

    ReplyDelete
  3. Igyekeztem! :)

    Én a bőrkesztyűkre esküszök, de van egy fáradtrózsaszín gyapjú hosszúm, aminek a könyök résznél gombok vannak! Nem akarok hazudni, de h&m-be vettem és 2E körül mozgott. :)
    12E elég húzós. Nekem a chanelt leszámítva, a legdrágább 8E körül volt. :) (és most a bőrökről beszélek)

    ReplyDelete
  4. Lizi

    Melyik táskámra gondoltál?!

    ReplyDelete
  5. Anonymous3:07 pm CEST

    Szépek a kesztyűid!:-))

    ReplyDelete
  6. Anonymous3:25 pm CEST

    Ja hát akinek ilyen sok van!!! ;-)

    A kis dobókockás, rojtos.

    ReplyDelete
  7. jah, hogy az... sejtettem, hogy arra gondolsz, de mondom rákérdezek. Türkisz csak az az egy van. Szerintem az egy kicsit sok lenne hozzá... Azt inkább csak nyáron hordom. :)

    ReplyDelete
  8. Nagyon szép gyűjtemény, én is akartam írni Zsani: Nekem sem lenne rossz egy bőrkesztyű, Nincs olyanom... Sötétkékre vágynék. Hol vegyek? :-)

    ReplyDelete
  9. Mennyire sötétkék? Feketébe hajló?

    A piros bőrkesztyűmet pl. a Vörösmarty téren vette nekem az anyukám vásárba. 8E Ft-ért. Boltba elég húzós az áruk... mind a magyarnak, az olaszról már nem is beszélnél. Anyukámé 15E volt és nem az volt a legdrágább az üzletbe.

    Ebay?!

    Jah és Bécsbe van egy nagyon jó kiegészítős bolt, utána kell járnom a nevének, de kesztyű, fejfedő, sál, öv paradicsom. Sok a designer cucc... Imádom.

    Nem jut eszembe a neve. (már régóta) :((((((((((((((((

    ReplyDelete
  10. ez pl. egy full sötétkék és szerintem 20 év múlva is szép lesz, ugyanis egy sose hordott vintage darab, már most is.

    http://cgi.ebay.com/Vintage-NAVY-BLUE-Leather-Gloves-NEVER-WORN-7-1-2_W0QQitemZ120317123206QQcmdZViewItem?hash=item120317123206&_trkparms=72%3A1205|39%3A1|66%3A2|65%3A12|240%3A1318&_trksid=p3286.c0.m14

    Én szeretnék sárgát és kéket is még... A kesztyű is öltöztet lányok, nagyon is. :D

    ReplyDelete
  11. Anonymous9:47 pm CEST

    Scala, az Astoriánál (a Pannonnal szemben a túloldalon) nemrég nyílt egy kesztyűbolt (előttenapszemüvegeket árultak). Relatíve exluzív volt, de szerintem érdemes megnézni, mert szép kesztyűk vannak a kirakatban.

    Én 2 éve vettem a Westendben, (legalsó szint, a kajáldáknál az újságos után az utolsó kis sarki bolt). 6-7 ezer volt és ezerféle színben van, többféle méretben természetesen.

    ReplyDelete
  12. Zsani, lizi köszi-köszi! :-)
    Zsani nem él a link, majd ha megygógyul a saját gépem visszatérek, most nem akarok kijelölgetni. De nagyon kíváncsi vagyok.
    Az öltöztet dologban meg nagyon is igazad van! :-)))

    ReplyDelete
  13. Anonymous12:31 pm CEST

    Nem igazán vagyok kesztyűs, de látom itt a kedvencem hehe, ez a kis western filing-es uccsó kép.

    ReplyDelete

Share some love leave a comment!

Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ