Friday, September 26

Petro Zillia

Nony Tochtermannal mindig elszökhetsz a saját mese országodba - a divat színes, bohókás szigetére. Erre vágyok most én is, ha csak a blog erejéig , de megtehetem. Nincs jó idő és hirtelen múlt el a nyár. :(


Ugyan összehasonlították már Missonival, de azt kell , hogy mondjam (aki ismeri Petro Zillia és a Missoni tervezéseit) ez elég vicces ötlet, mivel csak a színek használatába és a fonal alkalmazásába lelhetünk szinonimát. Nony jóval, de jóval bátrabb a színek használatával. Nem fél a burgundit, a dinnyét, az orgonát, a mustárt, a narancsot és a szürkét egy ruhába belevegyíteni. Az anyag keverésektől se tántorodik meg. Egy nehezebb szövet és a selyem kombinációja csak időigényes számára, de nem lehetetlen.























Ő mondta: "Szeretek állandóan változni és szeretem ezt tenni a ruháimmal is." (azt hiszem ezt vidám külseje is igazolja)


Ugyanakkor saját kijelentése az is, (színek ide vagy oda, a szenvedélye persze azért nem lankad ez irányba) hogy reggelente a fehér fürdőszobájuk egy nyugalom sziget, egy tiszta lap, a napra.




Alakulás - 1996



Nony gyakorlatilag a divat mámorában nőtt fel. Édesanyjának divat butikja volt Tel Avivba (Izrael). Kijelenthetjük - mindezek igen csak kihatással vannak az akkor még kis Nony életére. Bejár anyukája gyárába és az ott nyert (maradék) anyagokból varrogat ruhákat, babáinak. 11 évesen tollas fülbevalókat ad el a helyi lányoknak. 17 évesen készítette el első pulóverét, persze még anyukája cég jele alatt.


Üzleti partnere: Yosi Drori (aki később férje és 2 szép csemetéjüknek az apukája)

A szekér persze nem ment egyből. Yosi már rendelkezett egy gomb gyárral (New York), de a kemény munka ellenére, sajnos egy idő elteltével bezárásra kényszerültek. Nony ezt mondta: (direkt nem fordítom le, mert csak angolul hangzatos) "I know when to hold'em and when to fold'em."

Elgondolkodnak NY-n kivüli vállalkozáson és remek alkalom kínálkozik (egy nyaralás alkalmával) amikor St. Martin szigetén találnak egy felújításra szoruló szállodát. Eladják Manhatteni házukat és megvásárolják az ígéretesnek kínálkozó hotelt. Balszerencséjükre 2 nappal a szálloda tulajdonukba helyezése után, a Luis hurrikán eléri a szigetet és nem kímélve az új beruházást, pusztít. Fedél nélkül maradnak.

Végül Santa Monicán a part mellett vesznek egy kis part menti házikót.

Gyerekeik érdeklődési köre a divattól nem esik távol. Kislányuk kész divatbolond. Petro Zillia mini ruhatára van.


Stúdió - Los Angeles (bemutató szekrényéért sok nő epedezne)


Stílus jegyek - merész színek, élénk részletek, retro tendenciák, patchwork, fényűző szövetek, modern csavarok, kortalanság, móka, horgolás, innovatív ötletek


Magazinok - Harper's Bazaar, Vogue, Instyle, Marie Claire, W

Akik szívesen viselik - Cameron Diaz, Jennifer Lopez, Madonna, Lindsay Lohan, Nicky Hilton, Hillary Duff

11 comments:

  1. Anonymous12:27 pm CEST

    Szia!

    Gratulálok a bloghoz:)
    Nonyról még nem hallottam, de 1-6 mindet elfogadnám:))

    ReplyDelete
  2. szia Candy!

    Örülök, hogy tetszenek és tudtam újat mutatni picit! Nézz be máskor is! Várlak szeretettel, bár azért még alakulok! :))) Még csak 2 napja csinálom. ;)

    ReplyDelete
  3. Anonymous5:28 pm CEST

    Állat, én sem hallottam róla... Még elolvasom részeletesen, mert csak átfutni volt időm! :-)

    ReplyDelete
  4. Szió Scala!

    Ajánlom az alatta lévő Rosa Mosa-t is! Bécsi székhelyű! ;)

    ReplyDelete
  5. Anonymous11:33 am CEST

    ezek a ruhák tetszenek, egyszerűek, semmi extra és épp ezért olyan jók (az a hat kép ami együtt van) Főleg az uccsó barna ruci jön be! :)
    Bár a tervező kicsit kis dilis idiótának tűnik! ;)

    ReplyDelete
  6. Nony egyébként egy nagyon közvetlen, extrém nőci. 40 fölött van már, ha jól tudom! ;)

    ReplyDelete
  7. Szia

    Nagyon szuper a blog!
    További jó munkát hozzá:)

    ReplyDelete
  8. Köszi, ugartyúk!

    Kérlek gyere még! :D

    ReplyDelete
  9. Anonymous9:27 pm CEST

    Ezek isteniek
    De ha jól sejtem, az utolsó képen Miley Syrus van

    ReplyDelete
  10. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  11. szió csipke!

    Szerintem is jól sejted ;)

    ReplyDelete

Share some love leave a comment!

Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ